kerekerd'eux

már a reggelek és a nap már este nyolc előtt nyugszik. Esik, szinte minden napra jut pár csepp. Olyan jó, egész napos eső, olyan még nem volt, de már napok óta nem kell öntöznöm. Újabb tökök jelentek meg, már szomorkodtam, hogy csak egy lesz. Ezek nagyra már nem nőnek, de igen boldoggá tesznek. Ma van az utolsó munkaszüneti nap karácsonyig, s hatalmas a csend. Augusztus vége itt a legcsendesebb az egész nyárban, és ez a hétvége majnem olyan csendes, mint a karácsony. Holnap szeptember, amit imádok, ami megint hoz egy csomó utazást, a tengerentúlra is, vagyis óceántúlra, északra, délre, fotózni kell, kreatívnak kell lenni, tanítani kell. Minden lesz, amit nagyon szeretek. Minden nagy (három könyv) projekttel asszem, hogy készen vagyok, bár az egyiknél soha nem lehet tudni. A héten még csend lesz, aztán mindenki visszatér, jönnek az emailek újra, de valahogy már csendesebb minden. Az idei évben nagyon hiányoltam a kreatív sejtjeimet jobban megmozgató munkát, így azon gondolkozok, hogy jövőre ezt hogyan tudnám máshogy. Ötletem már egyre több van.

a legcsendesebb hónap. Mindenki, mindenki, mindenki nyaral. Szombat délelőtt van, hatalmas a csend. Az autópályán, a keletet a nyugattal összekötőn, bezzeg nagy volt a forgalom tegnap. Rengeteg mirabelle szilvával jöttem haza tegnap, fosóka, ettem is, szedtem is, meg sok szilva. Az almák idén sajnos nem élik fénykorukat, de a birs sem. Az ember megérkezett Skóciából, én meg azonnal leléptem egy fotózásra. Mondja nekem, hogy az az én happy place-em, hát tulajdonképpen igen. Az egyik biztosan. Ma 10 fokra ébredtünk, hú de jól esik, a friss levegőnél van-e jobb. Kaptunk egy kis esőt, de a jövő hét lesz az, amikor igazán kapunk, pont, amikor az utolsó munkaszüneti nap lesz karácsonyig. A hosszúhétvége, amire mindenki vár, aztán tessék, eső. Azt hiszem ma leszedem a paradicsomot, ki is szedem, teszek helyébe valami salátát, télre, meg ha tudok venni fodros kel palántákat, akkor azt is ültetek oda. Mindenfelé már a nárciszok, tulipánok, de egy ásót nem tudnék a földbe benyomni, úgyhogy ez még eszembe sem jut, hogy hagymát vegyek még. Nagyon gyorsan lett hűvös, hatalmas volt a váltás, egyik évszakból a másikba. A skót gyerekeknek már két hete iskola van, s nemsokára tele lesznek a boltok csokimikulással. Az idő csak megy, megy.

jött eső. Említésre se volna méltó normális körülmények között, de most nincsenek normális körülmények, így említésre méltó. Ráadásul 17 fok van most, még reggel 9-kor is, ezt is említeni kell. Telik a hét, máris szerda, jövő héten pedig nagy esők jönnek, miközben nagy munka várna rám éppen, hát ez van, inkább essen. A hétvégén úszni voltam, de annyira hiányzott már, hogy hétfőn újra elmentem, csak akkor a postára is beugrok már, de ha már leparkolok, akkor meg a könyvesboltba is elmegyek, majdnem betelt a pecsétes füzetem, dobjunk be mellé még valamit, így aztán még le is jött öt font, hát a hülyének is, pláne a könyvesboltnak. Ezeket vettem egyébként (meg pár képeslapot), hogy
Bayeux Tapisserie, képregényes, ez most itt nagy téma, nagyon szeretnék elmenni a British Múzeumba szállított csodát, de még a jegyvásárlást nem nyitották ki. Egyébként ez ajándékba lesz, tiniknek, akik imádnak olvasni, imádják a történelmet és a képregényeket. A másik
Sarah Hall, Helm – ehhez volt egy kiírás, hogy az ottdolgozók ajánlásával, így keltette fel a figyelmemet. Helm egy szél, de annál is több, igazi évszázadokat átfogó “utazás”, még csak éppen elkezdtem, nagyonnagyon tetszik eddig meg a leírás alapján
Mollie-Panter Downs, One fine day c. könyve, ami egy nap alatt játszódik, a második vh után. Ezt a könyvet akartam először megvenni, de nem találtam, akkor találtam a Helm-et, elég lesz az, aztán a nő mondta, hogy kapjak már még egy pecsétet, na mondom hát ez nincs meg, de megvan, ő egyszerre megtalálta. Hát így. Ezután leúsztam 1300-at, de azért nem 1500-öt például, mert járt le az idő, s szétszedték a sávokat és mindenki jöhetett be, ugrálós gyerekek is. A sávomban két nálam gyorsabb úszó volt, így jobban megnyomtam én is, nagyon jól is esett. Most meg szürkeség van, hűvösebb, ó de hiányzott ez.

indultam el a skót kertbe, kedden reggel, hogy időben ott legyek, hogy aznap este már tudjak dolgozni. Négy óra alatt elértem a Tóvidéket, ott megálltam egy eü szünetre, rengetegen vannak mindig ezeken a service station-ökön, úgyhogy visszatértem az autópályára, s a következő lehajtónál lejöttem, gondoltam, hogy megyek egy kicsit, csak találok csendes vidéket, mert ott minden vidék, találtam is, jó gyorsan, a hangában, leültem egy nagy kőre, ott megebédeltem, nyugiban. Olyan szép ott északon, gyönyörű a táj, s ott már láttam zöldet, s sokkal kevésbé lakott. De még Yorkshire-ban is barna minden, a barna mezőkön a fehér birkák, szívfájdító látvány volt a kocsiból. De itt már zöldebb volt és picit hűvösebb is. Innét vágtam át kereszben Skóciába, s még szebb lett a táj és még kisebb a forgalom. A kert csuda volt, jártam már ott korábban kétszer is, tök közel van ez az ember anyjához, úgyhogy másnap, mikor végeztem, majd kilenckor megreggeliztem az ottaniakkal, elindultam az ember anyjához egy teára, előtte beugrottam egy pékségbe, neki málnás mandulás croissant, magamnak simát. Igen örült neki, meg nekem is, tényleg jót csevegtünk. Az ember megy hozzá szombaton pár napra, s nem várja. Nekem ezt olyan fura látni. Az anyukája tök kedves, lehet vele viccelni, de zéró érzelem. Mondta, hogy addig még megpróbálja magát meggyőzni, hogy jó lesz, hogy ott lesz nála a fia pár napot. Októberben találkoztak utoljára. Hát ilyenek is vannak ám. Ja, meg hogy aznap volt neki a szabadnap, mert akkor nem megy be hozzá a lánya, s milyen jó az ilyen nap. Gondoltam magamban, akkor mondd meg a lányodnak, hogy ne menjen minden nap. (mondjuk ezt meg én nem értem). Na, délben útra is kerekedtem, visszafelé, de befelé a Tóvidékbe, egy másik kertbe. Gyönyörűűű kert, kedves család. Felhős volt az ég a napfogyatkozásra, én meg baromi fáradt, így a gin and tonic mellett döntöttünk, s nem vágtunk neki a hegynek annak reményében, hogy hátha látjuk a napot. A kertben vacsoráztunk. Azt mondják ilyen évente háromszor ha megtörténik. Másnap reggel ötkor kelés, gyönyörű reggel, s hőség. Ott is megreggeliztem a munka után, jót beszélgettünk a nővel a konyhában, van egy kis múltunk, szedett nekem egy hatalmas vödör dáliát, annnnyiraszééépek, aztán elindultam visszafelé. De onnét egy órára lakik egy jó barátnőm, hozzá még beugrottam egy teára, ha már ott járok, hú de jól esett, aztán irány már tényleg haza. 27.5 fok volt, mikor B-től elindultam, aztán csak néztem, Manchesternél már 33, Oxfordnál már 36. Itthon nem sírtam, csak konstatáltam, hogy a kert milyen szar állapotban van, főleg azokhoz képest, amiket előző napokban fotóztam, északon, ahol picit hűvösebb, ahol esik néha az eső. Ma még 31 fokot mondanak, aztán azt hiszem elindulunk a középhúszba, Két hónapja és 10 napja nem esett, s semmi kilátás, továbbra sem.

csapó kettő. A naptáramban minden benne van. Amikor megkapjuk a virágrótát, akkor azonnal beírom, hogy melyik napra esek én, aztán ha éppen nem vagyok, akkor megkérek valaki mást, néha én ugrok be más helyett, eléggé civilizáltan megy az egész. A virágokat kell frissíteni, az oltár mögött az ablakpárkányon, két kisebb vázát jobbra, balra, a középső pad falánál, majd egy másik vázát a bejáratnál, már bent, az előtérben, még nem a templomrészben. Örömmel láttam, hogy múlt héten voltam virágos, itthon is voltam, jóféle virágaim is voltak. Egy fotózásról illatos muskátlit hoztam haza, egy csomót, mentát, áh, szuper volt az egész, illatos is, kicsit sajnáltam őket, de nagyon jó állapotban voltak még egy hét után is, úgyhogy elvittem a templomba őket, s felfrissítettem az egészet friss virágokkal, találtam nagyon szép barackszínű kis szegfűt. Amit, hálisten már szinte minden templom hirdet, hogy legyen természetes, ne legyen import virág, satöbbi. Ezt néha nehéz megoldani, így sokszor Afrikából Hollandiába repülőztetett virágok kerülnek be, de persze mindenki holland virágnak hívja, micsoda hülyeség. S csoda, hogy ég a világ. Na mindegy, nem erről akartam írni. Megcsináltam a virágokat, nagyon szépek, illatosak voltak, kiporszívóztam a sorokat (régi, fából), kisöpörtem az előteret, a bejáratnál, minden szuper, bár nem volt semmi vészes. Néha a galambok ronda világot csinálnak, főleg az előtérben, a harangozóknál. Ez volt múlt szombaton. Aznap a faluban lévő kertészet nyitva volt (egyébként nagybani), s megkérdeztem Rózsit (nevezzük így, persze nem ez a neve), hogy nincs-e kedve elsétálni, meg úgyis régen beszéltünk már, úgy alapból jóban vagyunk. Mentünk is, ő hozta a kutyáját, tűzött a nap, de jóvan. Egyszer csak azt mondja nekem:
– Hova mentél reggel azzal a zöld öntözőkannával?
Na, itt kitérek, mert elfelejtettem mondani, hogy a Rózsi mindent lát, mindent tud.. Szóval jött a kérdés.
– A templomba mentem, a virágokat rendeztem, én voltam a soros.
– Tényleg? Én csütörtökön csináltam meg a virágokat, mert Anne megkért, mert ő nyaral, hogy csináljam meg helyette.
Jézusom. Csak lestem csöndben. Gondoltam, hát az én naptárom mindig naprakész, mi lehet ez..
– Kidobtad a virágokat, amiket odatettem????
……
Aztán megnéztem a naptáramat, persze az én hibám, elnéztem, de aztán úgy voltam vele, hogy ha ez egyetlen dolog, amit idén benéztem a naptáromba, akkor elég jól csináltam. Szóval.
Igen, kidobtam. Egyébként a virágozást szombaton csináljuk. Először is. A víz a vázákban tök sárga volt, mondtam neki, amire azt mondta, hogy azért, mert ő az esővízhordóból merített. Na, ha két hónapja nem esett, akkor el lehet azt a posványt képzelni. Alap, friss virágokat friss vízbe. Én vittem friss vizet magammal, ezt látta ő, a zöld öntözőkannám. De a poshadt víz miatt gondoltam, hoyg azok a virágok már régiek, valamint jó pár napraforgó nagyon kókadt volt (mint kiderült, azt ő még az előző hétről mentette át), s egy csomó krizantém, holland, khm, ami soha, vagy hát hónapokig jeleit sem mutatja a haldoklásnak (csuda természetes). Másodszor, ha nem cserélem őket, akkor bejön a főfő, s megszólja, hogy na, így csináltam a virágozást, nem tettem be semmi újat.. stb. Meg aztán, oda meg vissza voltam a gyönyörű illatosmuskátliktól is, hát persze, hogy odateszem. A Rózsi nem mutatta, hogy ki van akadva, de este még küldött egy whatsappot, tele nevetős fejjel, hogy ő elment ám a templomkertbe és látta ám, hogy az összes!!! virágot kidobtam. Mondtam neki, hogy bocsánat, elnéztem a naptárat, bocsánat, az én hibám volt, csak a jövő hétvégére (most) vagyok kiírva, elnéztem, ez van. Azóta nem hallottam felőle. Még mástól sem hallottam vissza a sztorit, de ma, hogy virágozni mentem (naptárszerint) és dobtam ki a múlt hetieket a komposztra, láttam, hogy az ő virágai nem voltak már ott, gondolom akkor este össze is szedte őket és máig is élnek boldogan.

akkor esett utoljára. Aztán beindult a napsütés és szárazsággyár. Pontosan két hónapja nem esett, s kb két hétre előre lehet látni az előrejelzést, semmi, semmi. Az agykontrollos csoporttal este tízkor eső-meditáció-vizualizáció van minden nap, de ők Magyarországon vannak, én itt, akkor hol fog esni? Végül is mindegy nekem, csak essen, könyörgöm.

new york! fél napom volt bemenni a városba, addigra már brooklyn-ban voltam, oda vitt a kocsi a munkakertből, ott lecuccoltam, s onnét bemetróztam még beljebb. a high line-t akartam megnézni, volt rá elég időm, imádtam, onnét elsétáltam greenwich village-be, ott megebédeltem egy japán icipici helyen, ramen-t, majd bementem egy toast-ba, mert itthon kinéztem egy ruhát, vagyis jött a szokásos egyik hírlevelükben, kiváncsi voltam rá, sajnos élőben még jobban tetszik, egy fél vagyon itt is, de ott meg szinte duplája, javasolták, hogy próbáljam fel, de mivel brutál izzadt-fülledt voltam már addigra, inkább nemet mondtam rá. aztán valahol metróra ültem, de útközben még mondom megnézem a brooklyn bridge-t, úgyhogy leszálltam, akkor elkezdett szemerkélni, te jó ég, de jól esett. visszafelé még ettem egy fagyit, van leeuwen, húúú, addigra már szakadt, ezzel ünnepeltem, de bárcsak itt is szakadna. visszafelé jó szeles volt az út, egy órával korábban értünk be, szinte végig aludtam, a reptéren felszedtem a kocsit, most először csak meet and greet-en volt hely, de tetszik ez, először is, hogy az ügyfél fizeti, másodszor a kényelem, azóta meg csak fetrengek itthon. hétfőn mentem, kedden jöttem, szerdára értem, így is lehet, de épésszel ezt senkinek nem ajánlom. new yorktól féltem ám azért így beugrani, csak úgy, mindenféle előzetes elgondolás vagy ötlet nélkül, egyedül a high line volt a cél, de nagyon nagyon jó volt az egész, visszamennék, mert a múzeumokat még lejárnám.

nap van. Fúj a szél, meleg van, hőség van, szárazság van, minden van, de eső, na az nincs. Pakolnom kellene, de csak egy éjszakát maradok, a gépen meg lesz a második, csak egy váltás alsóneműt és valami felsőt teszek be, két könyvet, irány new york, hétfőn oda, kedden vissza. De az óceánparton leszek, lesz szél, kedden eső is, vihar is, végre látok esőt. Ha lesz időm new yorkban, akkor múzeumozok, ha nem, akkor majd máskor. nem volt hely a normális parkolóban, mindenki utazik? mindenki. Devonban voltam a múlt héten, jó volt, meleg volt, az ország egyik legesősebb része, minden csupa ropogósszáraz. Előtte egy fiút ismertem meg, a cseriti fotózásomon, fiatal, sportolt, lesett, fejre, gerince törött, deréktől lefelé béna, egy éve volt, de már egy alpok bicajtúrára készül, ilyen erős embert életemben nem láttam még, mind mentálisan, mind fizikálisan. nagyon szeretem az ilyen találkozásokat. tegnap este egy gyors fotózás Londonban, ahonnét egy nagy vödör virággal jöttem haza, menta, illatosmuskátli, verbena, csupa zöld, csupa illat. nepeta is, meg alchemilla mollis. tele a ház, konyhában, fürdőben, étkezőben, nappaliban, telistele vázák. itt a nyár, de néha a reggelekben mégis benne van az ősz.

kisszéken, a sufni mellett, van egy icipici harmat, le se törlöm, friss picit a reggel, s már nappal is harminc fok alá estünk, végre. Holnaptól nem lehet slagozni, úgyhogy majd ma este jól megöntözök, aztán lesz, ami lesz. Sok paradicsom van idén, nem tudhattam előre, de mind érik, pirosollik, szeretem nézegetni őket. Van két paradicsom a dáliáknál is, azokat a madarak csipegetik. A dáliák gyönyörűek, néha hozok be, a rózsa, hát a rózsa éve van idén, az már biztos, megállás nélkül virágzik az old wollerton hall-om, megállás nélkül. Csináltam neki futópályát. A tök elkezdett felfutni az új almára, az alma még kicsi, de jó támaszték, futja be, de még két felé fut a földön ezen kívül, megjelentek a pici tökök már, azt is úgy szeretem nézegetni, ahogy változnak napról napra. A sufni melletti piros kisszéken üldögelni, ott kávézni, nézegetni és hallgatni a reggeli csöndet, ez mindig az egyik kedvenc elfoglaltságom.